Mediworld Plus Kft.

Ez a Mediworld Plus Kft. akadálymentes honlapja

Oldal színének váltása: fekete-fehér fehér-fekete

Az oldalon az alábbi információkat találja meg:

CT vizsgálat

A CT vizsgálat, számítógépes rétegvizsgálat, egy speciális röntgenvizsgálat, amit a 70-es évek végén vezettek be a diagnosztikába és melynek segítségével igen sok információt kapunk a vizsgált testrégióról. A korszerű CT vizsgálatokat rövid vizsgálati idő alatt magas képi felbontást, alacsony sugárzás mellett tesz lehetővé. Az eljárás valamennyi szerv-szervrendszer diagnosztikájában igen jól használható csúcstechnológiai módszer. Az eljárás képes nagyon pontos és nagy felbontású képet adni bármelyik szervről. Nagy segítséget jelent a betegségek felderítésében és a pontos diagnózis megállapításában. Kimutatható a szervek daganatos, gyulladásos betegsége, sérülése, vérzése. Ezen vizsgálómódszer jelentősége a hagyományos módszerekkel szemben, hogy a különböző struktúrák nem vetülnek egymásra, képük nem összegződik, így részleteiben vizsgálhatóak. Elsősorban a központi idegrendszer, a mellkas és a has, az érrendszer, de az emberi test szinte valamennyi részének kiváló ábrázolására képes. Utólagos rekonstrukciók révén alkalmas az emberi test háromdimenziós megjelenítésére. Gyorsaságánál fogva különösen fontos a sürgősségi betegellátásban. A CT-vizsgálat számos betegségben vagy annak gyanújában első vizsgálatként végzendő. A vizsgálat során a páciens egy asztalon fekszik, és egy kerek nyíláson át csúszik be egy nagyméretű hengerbe, vagyis magába a készülékbe. A vizsgálat alatt a röntgencső körbeforog a test körül, míg az asztal folyamatosan mozog, a gép ennek során megméri, hogy a vizsgált harántmetszet pontjaiban milyen mértékű a sugárelnyelődés. Ezen értékeknek alapján, bonyolult matematikai és számítástechnikai műveletek után, a számítógép monitoron jeleníti meg az adott testszelet metszeti képét. A páciensnek a mérések alatt mozdulatlanul kell feküdnie. A hasi, mellkasi vizsgálatoknál a mérések alatt vissza kell tartania a lélegzetét, ilyenkor hangszórón keresztül kap utasításokat a kezelőhelyiségben tartózkodó személyzettől. A vizsgálat alatt az asztal fokozatosan csúszik beljebb a hengerbe. Az esetleges eltérések minél pontosabb tisztázása érdekében intravénás jódos kontrasztanyag használatára kerülhet sor, melynek estén a merkformin tartalmú tabletta szedésének felfüggesztése szükséges 48 órával a vizsgálat előtt és 48 órán át a vizsgálat után. Hasi vizsgálatok esetén a bélrendszer könnyebb elkülönítése és annak eltéréseinek könnyebb tisztázásának céljából orális kontrasztanyagot adunk a betegnek a vizsgálat előtti órában. A vizsgálat időtartama 5-15 perc.

Központunkban elérhető CT vizsgálatok: Koponya, Arckoponya, Orbita, Belső fül, Nyaki lágyrész, Gerinc, Ízület, Mellkas, Szív, Has, Kismedence, Virtuális colonographia.

Angiográfia vizsgálat: Koponya, Nyaki, Mellkasi, Mellkasi, Alsó végtagi.

CT vizsgálatra szükséges előkészületek?

Hasi, kismedencei vizsgálatkor a CT vizsgálat éhgyomorra történik, a vizsgálatot megelőző 6 órában nem szabad enni. Amennyiben Ön cukorbeteg és szakorvosa CT vizsgálatra küldi, kérjük, kérje ki orvosa tanácsát-gyógyszereit illetően, mert előfordulhat, hogy valamelyik gyógyszerének szedését a vizsgálat idejére szüneteltetnie kell. Egyéb régiók (koponya, mellkas, gerinc, végtagok) vizsgálata nem kíván speciális előkészületeket, a vizsgálatra nem kell üres gyomorral érkezni, de a vizsgálat előtt a bőséges étkezést tanácsos elkerülni, mert a kontrasztanyag hányingert okozhat. Terhességben, különösen annak korai szakaszában minden röntgensugárzással járó vizsgálóeljárás-kivéve egyes súlyos, az életet veszélyeztető kórképeket, ellenjavallt. A CT vizsgálat után a szokásos napi tevékenység folytatható, kíméletre nincs szükség.

Virtuális Colonographia

Vastagbél (vizsgálómódszerek, vastagbél tumorok diagnosztikája, gyulladásos vastagbél-elváltozások diagnosztikája és differenciáldiagnosztikája, virtuális colonographia - szűrés

Cardio CT vizsgálat

A Cardio CT vizsgálat, a koszorúér-szűkületek, plakkok időben történő felismerése és kezelése nagymértékben hozzájárul a szívizominfarktus megelőzéséhez. A közelmúltig ennek egyedüli módja a szívkatéteres vizsgálat volt, amely azonban invazív beavatkozás révén az esetek 0.1-1 %-ában veszélyes szövődményeket is okozhat (stroke, érfalrepedés, vérzés a szúrás helyén), ill. fizikailag és lelkileg is megterhelő lehet, valamint kórházi befekvéssel jár. Néhány éve terjedtek el a világban, majd Magyarországon is a sokszeletes CT-készülékek. Ezekkel a korszerű berendezésekkel megfelelő szoftver segítségével már invazív behatolás nélkül is szubmilliméteres pontossággal tudjuk a szívet, ill. a koszorúereket ábrázolni. Nagy nemzetközi statisztikák alapján coronaria-plakkok, szűkületek kimutatására a módszer ún. negatív prediktív értéke csaknem 100 %, ami azt jelenti, hogy igen nagy biztonsággal ki lehet válogatni azokat a betegeket, akiknél további vizsgálatok nem szükségesek, infarktus-rizikójuk csekély. Ahol viszont jelentősebb szűkületet tudunk igazolni, az intervenciós kardiológusok célzottan tudják az adott érszakaszt katéterezés során vizsgálni, ill. az esetleges tágítást megtervezni. A vizsgálat során először meghatározzuk a koszorúerek meszesedését. Amennyiben ez bizonyos szintet elér, előfordulhat, hogy rögtön hogy szívkatéterezést javaslunk, mivel a koszorúér betegség valószínűsége igen nagy lehet. Ezt követően röntgen kontrasztanyagot juttatunk a beteg vénájába, és felvételeket készítünk a szívről illetve a coronariákról. Végezetül az egész mellkasról is CT vizsgálat készül, ennek során akár eddig fel nem ismert, de fontos elváltozások (daganatok) is kiderülhetnek.

A vizsgálat beutaló-köteles, melyet kardiológus szakorvos állít ki.

Fontos, hogy a betegek vércukorszint-csökkentő gyógyszereik közül a metformint tartalmazókat a vizsgálat előtt 3 nappal hagyják ki, ill. a vizsgálat előtt és után bőven fogyasszanak folyadékot.

Várandós nőknél, súlyos vesebetegségben szenvedőknél a vizsgálat nem javallt.

Előjegyzés, finanszírozás?

A járó-betegeket előre egyeztetett időpontban fogadjuk. Az ambuláns vizsgálatokra az előjegyzési időpontot a recepción kérheti a beutaló orvos, vagy a beteg. A társadalombiztosítási rendszeren keresztül finanszírozott ambuláns vizsgálatokat, érvényes TAJ számmal rendelkező, beutalóval érkező járó-betegek ellátását az OEP finanszírozza. Az ambuláns vizsgálatok ellátására havonta, az OEP által meghatározott keretszám vonatkozik. A megadott keretszámot minden hónapban megpróbáljuk egyenletesen elosztani a naptári napokra. Az OEP által finanszírozott keretszám feletti betegeknek várakozniuk kell az előjegyzési időpontjukra.

A pácienseknek lehetőségük van arra, hogy a vizsgálat teljes költségének megtérítésével igénybe vegyék szolgáltatásunkat. Ez esetben a lehető legrövidebb időn, lehetőség szerint 24-48 órán belül sor kerül a szükséges vizsgálatra. A beteg által finanszírozott ellátásra van mód az esetben is, ha valaki nem rendelkezik TAJ számmal, nincs biztosítása, vagy nem a mindenkori társadalombiztosítási törvényekben leírt feltételeknek megfelelő beutalóval kérik a vizsgálatát.

Hol érhető el a CT vizsgálat?

MR vizsgálat

Az MR vizsgálat, a mágneses rezonanciás vizsgálat az emberi test szerveinek igen érzékeny vizsgálatára. A vizsgálat a szervezet folyadéktereinek mágneses térben történő megváltozott viselkedésén alapszik. Az MR vizsgálat jelenleg az egész orvostudomány egyik kiemelkedő csúcsát jelenti, haszna és jelentősége a betegellátásban rendkívüli. Ez a módszer rendelkezik a CT nagyfokú biztonságával, sőt sok területen meg is haladja ezt, jelenleg a legtöbb képi információt adja az emberi testről. Az MR vizsgálat nem használ röntgensugarat, az erős mágneses tér és a rádióhullámok segítségével hoz létre igen magas részletgazdagságú anatómiai képeket. A vizsgálat emiatt szükség szerinti gyakorisággal ismételhető és kisgyermekek esetén is biztonsággal alkalmazható. MR vizsgálattal ábrázolható az agy, a teljes gerinc, a hasi és kismedencei szervek, az ízületek, kimutatható e szervek daganatos, gyulladásos betegsége, sérülése. Az utóbbi években az MR technika sokat fejlődött, különböző funkcionális vizsgálatok is bevezetésre kerültek. A vizsgálat során számos mérési információ keletkezik, mely bekerül a számítógépbe, ami különböző számítási folyamatok után képet készít belőle. Az MR vizsgálat viszonylag hosszú ideig tart, egy vizsgálat átlagosan 10-20 percet vesz igénybe. Az MR vizsgálatok átlagosan 90 %-a intravénáskontrasztanyagok adása nélkül történik. Egyes eltérések minél pontosabb tisztázása érdekében intravénás kontrasztanyag használatára kerülhet sor, így jobban elkülöníthetők az egyes szervek, a kóros elváltozások. Pacemakerrel és implantátumokkal rendelkező beteg MR vizsgálata nem minden esetben lehetséges. Kisgyermekek, claustrofobias és értelmi fogyatékos betegek vizsgálata altatásban végezhető el.

Központunkban elérhető MR vizsgálatok: Koponya, Belső fül, Orbita, Nyaki lágyrész, Vese, Panreas, Kismedence, Gerinc, Ízületek, Emlő.

Angiográfia vizsgálat: Arckoponya, Végtag, Hasi, Nyaki, Koponya.

MR vizsgálatra szükséges előkészületek?

A vizsgáló helyiségbe szívritmus-szabályzóval (pacemakerrel) belépni tilos és életveszélyes! A páciens ruházatában, testfelületén vagy szervezetében nem lehet semmiféle fémet tartalmazó anyag. Napjainkban a műtétek során többféle fémes anyag kerülhet szervezetébe (protézisek, érlekötések). A modern eljárások során már olyan fémekkel dolgoznak, melyek nem mágnesezhetőek. Ha valaki MR vizsgálatra megy, célszerű a korábbi műtétet végző orvostól leírást kérnie a szervezetébe helyezett fém típusáról, hogy azt a vizsgálatot végző szakembernek meg tudja mutatni. Ha bezárt térben félelmet szokott érezni (klausztrofóbiája) van, beszéljen beutaló orvosával, aki enyhe nyugtatót javasol Önnek a vizsgálat idejére. Ha orvosa másképp nem rendeli, nyugodtan szedje be szokásos gyógyszereit. Terhesség nem abszolút kizáró ok MR vizsgálat elvégzésére. Terhességben a vizsgálatot csak igen indokolt esetben végezzük el. A magzatra nézve a vizsgálatkárosító hatása ugyan nem bizonyított, de bizonyos hatások még nem egyértelműek, ezért jobb az óvatosság.

MR vizsgálat kellemetlenségei?

Szűk tér: Néhány páciensnek bezártság érzése lehet, mely sok esetben a hozzátartozó jelenlétében enyhül vagy meg is szűnik. Fontos a páciens figyelmét arra többször is felhívni, hogy a vizsgálótérben nincs bezárva, a személyzettel szoros kapcsolatban van. Zaj: A mérések során erős búgó, berregő hang hallható, ekkor történik a vizsgálat, ennek során mozdulatlanul kell feküdnie. Vizsgálat hossza, illetve mozdulatlanság: A vizsgálati idő viszonylag hosszú, 10-20 perc. A vizsgálat ideje alatt nyugodtan kell feküdni, az esetleges nagyobb mozgás rontja a keletkező képek minőségét.

Teljes test MR vizsgálat.

A teljes test MR vizsgálat egy kiemelkedően fontos és új lehetőség az általános orvosi kivizsgálás, a műtéti és terápiás terv felállításában, és a tumoros betegségek követésben. A vizsgálat során lehetőség van a teljes emberi testionizáló sugárzástól mentes vizsgálatára mágneses rezonanciás képalkotó eljárással.

Az MR készülék a mozgó asztala segítségével a teljes test daganatos vagy érrendszeri térképét képes elkészíteni. A mérés több szakaszban történik, a vizsgálati idő átlagosan 30 perc, bonyolultabb esetben 30-60 perc. A klinikai kérdéstől függően kis mennyiségű intravénás kontrasztanyag beadása szükséges. Amennyiben a teljes test MR vizsgálat során egy adott szerv, vagy testtáj területén egyértelmű vagy gyanús elváltozás kerül felismerésre úgy az célzott egy régiós MR vizsgálattal tovább vizsgálható illetve értékelhető.

Teljes test MR vizsgálat főbb alkalmazási területei:

Onkológia

Lehetőség van a tumor kiterjedésének megítélésére, illetve a tumor nyomon követésére azokban az esetekben, amikor egy ismert, vagy frissen kimutatott daganatos betegség esetleges áttéteit keressük, vagy az áttétek hátterében megbújó elsődleges tumor megtalálása a cél. A terápiás terv felállításában is segítséget nyújt az eljárás, mivel a daganatos betegség stádiumának meghatározásához adhat kiegészítő adatokat a vizsgálat.

Angiológia

Teljes test MRA vizsgálatot végezhetünk ismert, vagy feltételezett verőér szűkület, vagy elzáródás esetén. A kezelési terv felállításához nagy segítséget nyújt a nagyon jó minőségű képi ábrázolás. Érfejlődési betegségek, értágulatok esetén is nagyon informatív az eljárás.

Mi a különbség a nyitott MRI és az alagút rendszerű MRI között?

A készülék központi része egy mágnes, melynek mágneses terébe fektetjük a beteget.

A mágneses tér erőssége nagyban meghatározza a kinyerhető jel erősségét, így erősebb mágnessel jobb minőségű képet kapunk és a mérés ideje is csökkenthető.

Ebből a szempontból kétféle készülék különböztethető meg.

Az alagút rendszerű és a nyitott mágneses MR.

Az alagút rendszerű (MR) az elterjedtebb, mely egy nagy szupravezető tekercsből áll, melynek közepe (pácienstér) egy szűk, működés közben zajos hely.

Emiatt némely ember számára nehezen elviselhető.

Ezek általában nagyobb teljesítményű Tesla térerejű berendezések.

A nyitott (MR) mágnessel szerelt készülékek kényelmesebbek lehetnek az ilyen szorongó betegek számára.

A hátrányuk viszont az, hogy a gyengébb mágnessel rosszabb képminőséget produkálnak. Általában 0,1-0,3 Tesla térerősséget érnek el, illetve manapság már megjelentek az 1,0 Tesla mágneses térerejű készülékek is.

Előjegyzés, finanszírozás?

A járó-betegeket előre egyeztetett időpontban fogadjuk. Az ambuláns vizsgálatokra az előjegyzési időpontot a recepción kérheti a beutaló orvos, vagy a beteg. A társadalombiztosítási rendszeren keresztül finanszírozott ambuláns vizsgálatokat, érvényes TAJ számmal rendelkező, beutalóval érkező járó-betegek ellátását az OEP finanszírozza. Az ambuláns vizsgálatok ellátására havonta, az OEP által meghatározott keretszám vonatkozik. A megadott keretszámot minden hónapban megpróbáljuk egyenletesen elosztani a naptári napokra. Az OEP által finanszírozott keretszám feletti betegeknek várakozniuk kell az előjegyzési időpontjukra.

A pácienseknek lehetőségük van arra, hogy a vizsgálat teljes költségének megtérítésével igénybe vegyék szolgáltatásunkat. Ez esetben a lehető legrövidebb időn, lehetőség szerint 24-48 órán belül sor kerül a szükséges vizsgálatra. A beteg által finanszírozott ellátásra van mód az esetben is, ha valaki nem rendelkezik TAJ számmal, nincs biztosítása, vagy nem a mindenkori társadalombiztosítási törvényekben leírt feltételeknek megfelelő beutalóval kérik a vizsgálatát.

Hol érhető el az MRI, MR vizsgálat?

Csontsűrűség mérés

Ez a készülék alkalmas lumbális gerinc és combnyakak csontdenzitásának mérésére, az osteoporosis (csontritkulás) igazolására, vagy kizárására és törési kockázat becslésére.

A ma forgalomban lévő legmodernebb berendezések közé tartozik készülékünk, rendkívül alacsony sugárterheléssel, nagy mérési pontossággal, igen gyorsan működik. A vizsgálat átlagosan 15 percet vesz igénybe, teljesen fájdalommentes. A pácienseknek nem kell ruhájukat levetniük, elegendő a vizsgált testtájakon a ruhát meglazítani.

Előjegyzés, finanszírozás?

A járó-betegeket előre egyeztetett időpontban fogadjuk. Az ambuláns vizsgálatokra az előjegyzési időpontot a recepción kérheti a beutaló orvos, vagy a beteg. A társadalombiztosítási rendszeren keresztül finanszírozott ambuláns vizsgálatokat, érvényes TAJ számmal rendelkező, beutalóval érkező járó-betegek ellátását az OEP finanszírozza. Az ambuláns vizsgálatok ellátására havonta, az OEP által meghatározott keretszám vonatkozik. A megadott keretszámot minden hónapban megpróbáljuk egyenletesen elosztani a naptári napokra. Az OEP által finanszírozott keretszám feletti betegeknek várakozniuk kell az előjegyzési időpontjukra.

A pácienseknek lehetőségük van arra, hogy a vizsgálat teljes költségének megtérítésével igénybe vegyék szolgáltatásunkat. Ez esetben a lehető legrövidebb időn, lehetőség szerint 24-48 órán belül sor kerül a szükséges vizsgálatra. A beteg által finanszírozott ellátásra van mód az esetben is, ha valaki nem rendelkezik TAJ számmal, nincs biztosítása, vagy nem a mindenkori társadalombiztosítási törvényekben leírt feltételeknek megfelelő beutalóval kérik a vizsgálatát.

Hol érhető el a Csontsűrűség mérő vizsgálat?

Rólunk

A Mediworld Plus Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 1995. október 9-én alakult.

Mediworld Plus Kft. társadalombiztosítás által finanszírozott, illetve magánrendelés keretein belül kínálunk képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat: CT - MR - MRI vizsgálatot és csontsűrűség mérést.

Társaságunk fő profilja: járó-beteg szakorvosi ellátás és egyéb humán egészségügyi szolgáltatói tevékenység.

A központok magyar tulajdonban lévő magánbefektetés eredményeként jöttek létre az egészségügy és ezen belül a diagnosztika területén. A központokban használt képalkotó diagnosztika CT vizsgálat, MRI vizsgálat vonatkozásában Philips és Siemens berendezésekkel történik. Ezen készülékeken keresztül olyan technikai hátteret tudunk biztosítani szolgáltatásainkhoz, ami a legkorszerűbb és leggyorsabb vizsgálatokra nyújt lehetőséget.

Radiológus orvosaink, szakembereink a legmagasabb szakképesítéssel és szaktekintéllyel bíró emberek, akik a központjainkban munkájukkal nem csak rutin, hanem tudományos tevékenységet is folytatnak. Egy-egy terület specialistái bővítik a szakmai palettánkat. A szakasszisztensi gárda folyamatos képzése is a betegek magas szintű ellátásáért történik.

A folyamatos fejlesztés eredményeképpen jöttek létre DEXA Központjaink (Csontsűrűség mérés), ahol ugyanilyen munkamódszerekkel messzemenőkig biztosítva a magas színvonalú betegellátást, betegvizsgálatokat, a kitűnő szakembereket, valamint a legkorszerűbb technikai hátteret, a minden követelményt kielégítő amerikai készülékkel.

A MEDIWORLD PLUS Kft-nek közel 80 alkalmazottja és legalább 200 külsős munkatárs segíti a cég működését. 7 fős irányító adminisztratív apparátus Budapestről a cég központjából gondoskodik a zökkenőmentes szolgáltatás biztosításáról.

A MEDIWORLD PLUS Kft. 1995. óta stabilan működik, bank által kiválóan minősített, tőkeerős cég.

Terveink: Továbbra is aktívan részt venni a magyar egészségügy színvonalának emelésében, és bővíteni a humán egészségügyi szolgáltatásaink körét.

Központi iroda: